Általános iskolás koromban azt képzeltem, hogy 14 évesen már tudom majd mi akarok lenni, ennek megfelelően megyek továbbtanulni és végül a választott szakmában dolgozom életem végéig, de legalábbis a nyugdíjig. Ez ma már viccnek is rossz, igaz? Pedig a kilencvenes években ez még így működött. Kisiskolás koromban egyébként óvónő akartam lenni, mint édesanyám. Majd régész, színésznő, tanár és egyszer még a kozmetikus is felmerült. A valóságban is legalább ennyire változatos volt az út, ami a hivatásomig vezetett.
