Van egy álmom…és az első állomás, ami odáig vezet

Izgalmasan teltek az utóbbi hetek, picit talán kevesebbet is posztoltam, máshol volt a fókusz, ugyanis izgalmas előkészületek folytak a háttérben. Évekkel ezelőtt megfogalmazódott már a fejemben egy terv, amit aztán többször újragondoltam, és többször el is vetettem, mire meghoztam a végső döntést, hogy mégiscsak belevágok. Ebből az okból kifolyólag végeztem el a kozmetikus képzést is, mert tudtam, mélyebb szakmai tudásra van szükségem. De nem csigázlak tovább. Tádááámmmm, dobpergés….sok-sok munkát követően végre elindult a webshopom, a ’Mi kell a bőrnek’, amit már Te is könnyedén elérhetsz a blog menüpontjából. Jöjjenek a részletek!

A küldetésemről és a webshop filozófiájáról ide kattintva részletesebben is olvashatsz.

És a történet, egy picit más megközelítésből:

Legalább egy évtizede az érdeklődésem a felnőttképzés és annak adminisztratív-törvényi háttere felől a bőrápolás irányába fordult. Ez eleinte egyszerű érdeklődés volt, majd hobbi lett belőle, végül azt vettem észre, hogy a barátaim elkezdik kikérni a véleményem kozmetikumokról.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan bujkált bennem a gondolat, hogy szívesebben foglalkoznék mással… Korábban is váltottam már munkahelyet, így ez a felvetés nem töltött el félelemmel, ugyanakkor éreztem, hogy úgysem lenne az igazi. Mert így 30-on felül, 15 év alkalmazotti múlttal a hátam mögött tudtam, hogy mennyire fontos számomra  az önállóság. Sőt, egyre fontosabb. Rájöttem, saját business kell!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elmúlt években többféle munkakörben is dolgoztam, ahol a megszerzett tudás és tapasztalat mind-mind segített abban, hogy ne féljek (annyira) belevágni egy vállalkozásba.

És hiába húztam-halasztottam a lépést, végül egyértelművé vált számomra, hogy én a szépségiparban szeretnék tevékenykedni, ezen belül is bőrápolási tanácsadással foglalkoznék, és abban szeretném segíteni az embereket, hogy megtalálják ebben az óriási kínálatban a nekik megfelelő kozmetikumokat.

itt minden erről fog szólni

Az utóbbi években folyamatosan feltérképeztem a piacot, sok-sok különféle gyártó termékeit kipróbáltam, és a kozmetikus képzésen megszerzett tudással együtt van kialakult elképzelésem a tudatos és hatékony bőrápolásról. Folyamatosan képzem magam, hiszen ez a piac percről-percre változik.

 

 

 

Láthatjátok, hogy a ‘Mi kell a bőrnek’ webshopban csak magyar gyártókkal dolgozom. Ez fontos számomra. Kiemelni, és felhívni a figyelmet a magyar szakemberek munkájára, mivel a kisebb, vagy csak kevésbé ismert cégeknek is elvitathatatlan érdemük van a magyar kozmetikai ipar fejlődésében.

A webáruházban most arcápolási termékeket találsz 5 gyártótól, akik mind amellett tették le a voksukat, hogy vegyszerek és egészségre ártalmas anyagok felhasználása nélkül készítsenek kiváló kozmetikumokat.

A jövőre nézve persze még vannak terveim….viszont ez egyelőre maradjon titok.

A márkákat hosszas mérlegelés alapján választottam ki: megismertem a filozófiájukat, nyomon követtem a munkásságukat, használtam a termékeiket. Egy-egy gyártótól nem a teljes termékskálát forgalmazom, csupán az általam kiválasztottakat, és ezekkel a kozmetikumokkal ajánlok majd egyszerű, de hatékony bőrápolási rutinokat. Akár több gyártó termékeiből összeválogatva egyetlen rutint, hogy neked már ne kelljen kutakodni a neten, ne okozzon fejtörést a hatóanyagok szinergiája, valamint a többszörös szállítási költség.

A profi bőrápolás nem kell, hogy bonyolult legyen!

A tapasztalataimat továbbra is itt az EzüstKörte Blogon osztom majd meg. Igyekszem a jövőben is érthetőbbé és átláthatóbbá tenni a kozmetikumok és a szépségápolás világát. A ’Mi kell a bőrnek’ webshopról pedig bármikor visszatalálsz ide, a ’Blog’ menüpontra kattintva.

Várlak szeretettel a webáruházban, kérdéseiddel pedig keress bátran!

https://mikellabornek.hu/

info@mikellabornek.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.