Okoseszközök az arcápolásban – kütyük vs. kozmetikusok 2. rész

Sokféle arctisztító eszközt kipróbáltam már, szeretem az újdonságokat. Van okoskarkötőm, okostelefonom, okostévénk, élvezem a technika nyújtotta előnyöket. Ezért nagyon örültem, amikor egyik barátnőm átküldte a HVG írását az okos arcápolásról. Kezdő kozmetikusként, és a bőrápolásban jártas személyként alig várom, hogy egyre jobb és jobb eszközök jelenjenek meg az otthoni arcápolás megkönnyítésére is, de fontos körbejárni az újdonságokat, hogy kiszűrjük a gagyi és felesleges holmikat.

Ha most kapcsolódtál be, olvasd el az 1. részt ITT, és máris folytatjuk.

A végére tartogatok egy kis meglepit, EzüstKörte olvasóknak.

Az írásban a svéd Foreo cég két okoseszközét tesztelték. Az egyik a Luna fofo névre hallgató okosarctisztító, a másik pedig az UFO fantázianévre hallgató okosmaszk. Én a gyártó ígéreteit vizsgáltam, és azt, hogy valóban megvalósulhatnak-e ezek otthoni körülmények között.

UFO

Ár: 88.990 Ft

Az UFO egy okosmaszk, ami egy fátyolmaszkos kezelést egy 90-másodperces kényeztetéssé változtat – a gyártó ígérete szerint. Az okos arcmaszk egyik oldalán apró dudorok találhatók, a másik oldal kipattintható klipsze alá pedig a lezárt kis csomagokban lévő koreai arcmaszkokat lehet behelyezni.

Az UFO-aktivált maszkok, a Hyper-Infusion technológia (melegítés, hűtés és T-Sonic pulzálások) és a LED-fényterápia kombinálásával professzionális szintű kezelést kínál az otthonunkba. A melegítés hatására a pórusok megnyílnak, a T-Sonic™ pulzálások a bőrbe juttatják a hatóanyagokat, majd a krioterápia segít a bőrbe zárni a hatóanyagokat, valamint erősíti a bőrt.

Fotó: foreo.com

Mit takar a Hyper-Infusion technológia?

A gyártó leírása alapján ez maga a hideg-meleg terápia (krioterápia), a T-sonicTM pulzálásokkal ötvözve. Vagyis ez a szabadalom neve. Az oldalon gyengéd hőről beszélnek, ill. fokozatos felmelegedésről. Melegítés hatására a pórusok valóban megnyílnak, és könnyebb a hatóanyagok felszívódása, bár illúzióink ne legyenek, így is csak a bőr legfelső rétegét, a hámréteget tudjuk feltölteni. Majd egy gombnyomásra az eszköz lehűl, a pórusok összehúzódnak, a hatóanyagok bennmaradnak (hatóanyagcsapda – effektus) a bőr felfrissül. A kérdés hasonló ígéreteknél mindig csak a teljesítmény …!

A gyártó saját oldalán azt ígéri, hogy minden maszkkezelésből a legtöbbet tudjuk kihozni az UFO-val. Ez viszont egy igencsak szubjektív ígéret, és valószínűleg azért is az óvatos megfogalmazás, hogy fogyasztóvédelmileg ne lehessen megkérdőjelezni.

Led-es fényterápia

Vörös, zöld és kék LED fénnyel fiatalítja a bőrt. – Ez az! Végre egy jó ötlet!

Hadd idézzem itt az elektrokozmetika tankönyvem ide vonatkozó részét: a LED fény, ill. „hideg hatású fény nem termel hőt, állandó hullámhosszal működik, eljut a bőr mélyebb rétegeibe anélkül, hogy károsítaná a bőrfelszínt. … Különböző hullámhosszúságú (színű) LED-ek különböző bőrproblémák kezelésére alkalmasak.”

Piros LED fény hatása többek között: növeli az oxigénfelvételt és segíti a hidratáció megőrzését, csökkenti a bőr öregedési folyamatait…

Kék LED fény: gyulladáscsökkentő, szabályozza a túlzott faggyútermelést, gyorsítja a regenerációt.

Zöld LED fény: csökkenti a finom ráncokat, pigmentfolt halványító, javítja a bőr ellenálló képességét.*

DE az ajánlott kezelési idő: 10-20-30 perc a könyv szerint! Az UFO-nál ellenben 90 másodperces kezelési időkről beszélnek. Ez nagyon kevés ahhoz, hogy a fények kifejthessék hatásukat. Kár, pedig ez a funkciója tetszik benne a legjobban.

Kiknek ajánlom az UFO-t:

  • a kütyük szerelmeseinek, hiszen ők ha jó, ha nem, úgyis meg fogják venni,
  • akinek nincs 15 perce egy fátyolmaszkos kezelésre,
  • aki valamilyen oknál fogva nem szeret kozmetikushoz járni, mert kifejezetten ódzkodik a személyes érintéstől, mivel ez az eszköz azért képes lehet a jól ápoltság érzetét kelteni.

Konklúzió a bemutatott okoseszközökről:

  • sajnos még nem eléggé okosak ezek a kütyük,
  • ha valaki szeret otthon ennyit foglalkozni a bőrével, az hagyományos eszközökkel-termékekkel is tud hasonló hatást elérni,
  • már a kozmetikai készülékek is „lebutítottak” egy orvosi készülékhez képest, nem hogy egy lakossági kütyü – szóval csodákat egyelőre nem várok ezektől. Ahhoz, hogy avatatlan kezekben se okozzon gondot egy-egy eszköz, nagyon hibabiztosra és kellően visszafogottra kalibrálják a teljesítményét,
  • a hő és fényterápia jó ötlet, a teljesítmény a kérdés,
  • aki eddig sem töltött 5 percnél többet bőrápolással, az ezt sem fogja kihasználni,
  • egy jól karbantartott, nem problémás bőrnél ugyanakkor elég lehet,
  • a nehezebb eseteknél szerintem nem tudja kiváltani a szakszerű kezelést pl. érzékeny, aknés bőr, rosacea.

Érdekes egyébként a HVG felvetése: „Lemondhatja-e a kozmetikust, aki bevásárol az okos arcápoló eszközökből?” – erre kapásból rá merném vágni, hogy ha le is mondhatná, miért tenné? A legtöbben ma sem azért járnak kozmetikushoz, mert otthon nem tudják letisztítani a bőrüket és képtelenek feltenni egy maszkot, hanem:

  • fontos számukra a személyes kontaktus, az érintés ereje
  • a kozmetikusuk meghallgatja őket,
  • a magasabb hatóanyag tartalmú készítményekkel látványosabb a hatás, mint a lakossági termékekkel,
  • a kozmetikai készülékekkel több hatóanyagot tudunk bejuttatni a bőrbe és reményeink szerint mélyebbre, mint egy lakossági darabbal,
  • és a legfontosabbat hagytam a végére: higgyük el, hogy ez egy önálló szakma. A kozmetikus 1-2 évig tanulta a bőrdiagnosztikát, az anyagismeretet, az elektrokozmetikát és szerencsés esetben folyamatosan képzi magát, továbbá sok-sok bőrállapotot, valamint hatóanyagra adott reakciót látott már. Mindez azt eredményezi, hogy meg tudja állapítani, mire van szüksége a bőrünknek, és azt megfelelő sorrendben és kombinációban alkalmazza, figyelembe véve az egészségügyi kockázatokat is.

Számomra ezek az eszközök egyelőre olyanok, mint a gyakorikerdesek.hu. Lehet, hogy megtalálod a kérdésedre a választ, de az nem feltétlenül ad megoldást a saját problémádra. Mert mi van, ha rosszul tetted fel a kérdést?

+1 tipp EzüstKörte olvasóknak:

  • a legtöbb háztartásban van infra lámpa
  • tisztítsd meg a bőröd, majd kíméletesen radírozd/hámlaszd le
  • tégy fel egy szérumot és/vagy fátyolmaszkot
  • majd ülj le az infra lámpád elé 5-15 percre (vedd figyelembe a készülék előírásait!)

Az infra fény tágítja a pórusokat, vérkeringés fokozó, anyagcsere javító és elősegíti a hatóanyagok felszívódását. Ez egy kis otthoni tuning, hogy valóban kihozhassuk a maximumot az arcmaszkunkból.
(Úgy jött az ötlet, hogy a fátyolmaszk használata közben fázott az arcom, ezért egyszer leültem közben az infralámpám elé, hogy melengessem. Majd rájöttem, hogy az infrafény fokozza a maszkban lévő hatóanyagok felszívódását.)

További szépségápolási tippeket itt olvashatsz:
4 tipp az arctisztításhoz, hogy szebb legyen a bőröd
Szemkörnyékápolás okosan

 

Források:

*Merklikné Gallai Zsuzsa – Rudolf Ibolya: Elektrokozmetikai 1×1, LiLLi Kiadó, Nagykovácsi, 2016.

https://m.hvg.hu/tudomany/20190511_foreo_luna_fofo_ufo_teszt_okos_arcapolas_velemeny

https://www.foreo.com/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.